Rólam

Ki vagyok és miért tőlem tanulj?

lehoczki-monika-merlegkepes-tanoncokLehoczki Mónika vagyok, a Mérlegképes Tanoncok utóvizsga alól felmentő angyala.

Mit is mondhatnék magamról?

Az első, s talán a legfontosabb, hogy én is jártam hasonló cipőben, mint Te, s koptattam az iskolapadot, s izgultam a vizsgák előtt.

Hol is kezdődött?

A megfertőzés még középiskolában kezdődött, mikor harmadikosként elkezdtük a számvitelt tanulni. Akkor megpecsételődött a sorsom.

Az érettségi után kétéves mérlegképes nappali képzés következett,  de még itt sincs vége, mert az egyetemen is folytatódott. Ott már az évfolyamtársaimnak, egyetemi társaimnak segítettem megküzdeni a számvitel okozta akadályokkal.

Hidd el, nagyon jó érzés volt, mikor úgy ültünk le, hogy fogalmuk sem volt, hogy mi az a Tartozik és Követel, s a vége sikeres vizsga lett.

Ezek után gondolom az sem meglepő, hogy diplomamunkám témája a számvitel-elemzés volt.

Munka mellett is folyamatosan tanítottam, majd gyermekeim születése után sem szerettem volna felhagyni a tanítással, így elindítottam 2010-ben az online számvitel tanfolyamokat, melyek segítségével rengeteg hallgató tett elsőre sikerese számvitel vizsgát.

Na, de kit érdekel az én múltam……

Miért vagyok itt?

Szeretnék Neked is segíteni, mert hidd el, hogy nagyon logikus felépítésű rendszer a számvitel, csak meg kell érteni.

Tegyük együtt helyre a dolgokat!

Régi vágyam, hogy sok – sok embernek, köztük neked is  átadhassam tudásomat. Szeretnék minél több számvitelt tanulót megmenteni a pótvizsgától,  és nem utolsó sorban  megszerettetni velük a számvitelt. Több száz emberrel már sikerült, akik sikeres számvitel vizsgájához járultam már hozzá online tanfolyamaim által.

Bízom benne, hogy Nálad is sikerülni fog, s az online felkészítés meghozza gyümölcsét!